Átültetés

Beltéri növényeink is meghálálják a tavaszi gondoskodást, ezért megosztanék Veletek pár jó tanácsot az átültetéssel kapcsolatban.

Átcserepezés

Nem minden beltéri dísznövényt célszerű évente átültetni. Tapasztalataim alapján csak akkor érdemes átültetni egy növényt, ha szemmel láthatóan igényli. 
Ilyen például, ha kiemeljük a cserépből és a gyökerei körbenőtték már a meglévő közeget, kilógnak a cserép alján, vagy éppen eldőlnek a kaspójukkal együtt.

Amennyiben minden évben átültetünk egy növényt, igényeihez képest nagyobb ültetőközegbe, akkor növényünk inkább az új gyökerek fejlesztésére fog koncentrálni és kevésbé a föld feletti részek növesztéséhez.

Egy ültetőközeg elsősorban a növényünk rögzítésére szolgál, azzal hogy „nagyobb cserépbe” tesszük növényünk, nem feltétlenül biztosítjuk számára a jobb életkörülményeket is.

A beltéri dísznövényekről általánosan elmondhatom, hogy szeretik a levegős, laza szerkezetű közegeket. A „virágföldet” önmagában nem javasolnám semmilyen szobanövénynek. Amennyiben ilyet veszünk keverjünk hozzá valamilyen lazító hatású közeget. Ilyenek például a tőzeg, kókuszrost, homok vagy a perlit. Persze minden növényfajnak megvan a saját igénye, de ha egy keveset hozzákeverünk ezek közül a “virágföldhöz”, nem tévedhetünk nagyot. A fent említett közegek további előnye, hogy a növény tápoldatozása nem jelent gondot számukra.

Amennyiben irodai-szobai növényeid igénylik a tavaszi átcserepezést, vagy a gondos kezeket akik egész évben gondozzák őket, keress bátran