Virágdoki
Bajban van a növényed? Szaktanácsra lenne szükséged, hogyan gondozd? Nem tudod milyen kártevő-kórokozó támadta meg? Mit tegyél? Jó helyen jársz, több éves tapasztalattal rendelkezem beltéri növénygondozás terén.
Bemutatkozás
Hogyan jött az ötlet?
Ezekre a kérdésekre rendkívül összetett a válasz, hiszen nem csak egy adott kórokozó vagy kártevő okozza a problémát, hanem a tartási körülményei is befolyásolják a növény állapotát.
Évek alatt nagy tapasztalatra tettem szert növényápolásban, hiszen az első pillanatoktól, az ültetőstől nyomon követtem a növények fejlődését. Véleményem szerint rendkívül fontos a megfelelő növény választása a megfelelő helyre. Ez igaz kültérre és beltérre is egyaránt. Amennyiben rosszul választjuk meg a növényünket, máris számára kedvezőtlen körülmények közé kerül, ahol negatív folyamatok sora indul el. Növényünk legyengül, senyved, megjelennek rajtuk az első hiánytünetek, majd szép lassan az egyes kórokozók és kártevők. Amennyiben nem változnak a körülmények, kedvencünk egy idő után elpusztul. Emiatt fontos a megfelelő erőnlét a növények számára is, pont úgy, mint számunkra.


Amennyiben úgy véled, hogy növényeinek szüksége van professzionális segítségnyújtásra, teljeskörű növényápolással egybekötve, keress bizalommal.
Okleveles kertészmérnök
Növényvédelmi szakmérnök
Növényápolás
A növényápolás rendkívül összetett, szakembert igénylő feladat. Ha úgy ítélted meg a bemutatkozás olvasása után, hogy jó helyen jársz, akkor engedd meg, hogy pár szóban ismertessem mivel állhatok a rendelkezésedre.
Beltéri dísznövények az irodában, vagy a lakásban

Fenntartás és tavaszi átültetés
A fenntartás alkalmával általában heti rendszerességgel végzem a növényápolást, de amennyiben igény van rá, lehet többszöri alkalom is. Öntözök, tápoldatozok, visszavágom az elszáradt hajtásokat, leveleket stb. Sokan kérik tőlem, hogy évente egyszer tegyem rendbe anövényeiket, természetesen ez is megoldható. Ennek díja változó, kérj ajánlatot.
Irodák és akások “kivirágoztatása”
A kaspó kiválasztásától, a növényültetésig mindent, hiszen mindenki jobban szeret egy olyan légkörben, ahol színpompás virágok veszik körül. Nemcsak feldobja az ember napját, hanem jót tesz a léleknek is. Megbeszéljük az elképzeléseket, milyen típusú növényt szeretnétek, az iroda/lakás melyik részére, milyen funkciót szeretnétek a növénynek (pl. térelválasztás). Milyen ízlésvilágú, színű kaspót képzeltek el, és milyen formájú, nagyságú növényt.
Növényvédelmi kezelés
Ebben az esetben szükséges egy előzetes felmérés, hogy meg tudjam állapítani milyen kórokozó vagy kártevő okozza a gondot. A következő alkalommal elvégzem a megfelelő kezelést. Ennek díja változó.




Szaktanácsadás
Online
Helyszíni
Mosonmagyaróváron és vonzáskörzetében
Egyszóval a helyes tartási körülményeket ismertetem.
- Kültéri dísznövények (fák, cserjék, évelők, egynyáriak)
- Fűszernövények (kiskerti, balkon)
- Gyümölcsök (gyümölcsfák, cserjék)
- Zöldségek (kiskerti, balkon)
Ezen esetekben vállalok:
Helyszíni kiszállást
Növényvédelmi terv kidolgozását
Növényvédelmi terv alapján való védekezést (permetezést), saját eszközökkel
Blog
Böngéssz kedvedre blog bejegyzéseim között!




Kapcsolat
E-mail: sospatakiria@gmail.com
Facebook: www.facebook.com/viragdoki
Csatolj hozzá bátran egy fotót is!